Öszefogásra hív az önkéntes akció

Elindult a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos, szociális, önkéntes akció a három történelmi keresztény egyház szervezésében.

Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra. Idén ez lesz a nyolcadik alkalom, amikor fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek csoportokban, illetve egyénileg is közhasznú feladatokat. Például intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, vagy szociális segítségnyújtás.

A 72 óra olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek. Az akció elsődleges célja, hogy a fiatalok tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, valamint rámutasson, mire képesek a középiskolások és az egyetemisták, ha összefognak. Az akció eddigi hétéves története alatt több mint 40 000 fiatalt mozgatott meg országszerte, akik közel 150 településen csaknem 2 000 közhasznú projektet hajtottak végre.