Program az élet védelméért

A megfogant élet és környezetünk védelméért indított programot Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A programot Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Spányi Antal megyéspüspök és Smohay András művészettörténész mutatta be Székesfehérváron. Soltész Miklós elmondta, hogy az elmúlt években hatalmas mértékben csökkent az abortuszok száma Magyarországon. Úgy fogalmazott: van még mit tenni, de a csökkenés így is nagy eredmény. Hozzátette, hogy a minisztérium az elmúlt években minden felekezetet támogatott, lecserélték a szolgálati gépkocsikat valamint többek között megújul a székesfehérvári püspöki palota és a székesegyház, zarándokhelyek, valamint Érd és Székesfehérvár egyházi iskolái is. A természetvédelem keretében pedig az egyházmegye felújította a püspöki palota kertjét is. Spányi Antal püspök pedig kiemelte, hogy a katolikus egyház a megfogant élet és a környezet védelméért is sokat tesz. Szerinte ugyanis a teremtés védelme az élet védelmével lehet teljes, ezért indítottak programot a hátrányos helyzetben lévők megsegítésére.

[flowplayer id=”42651″]