Schönborn bíboros az osztrák elnökválasztásról: „Az ország egységét kell keresni”

Christoph Schönborn bécsi bíborosérsek a Kathpress osztrák katolikus hírügynökségnek azt nyilatkozta az osztrák köztársasági elnökválasztás eredményeinek a közzétételekor, hogy „az új elnöknek törekedni kell az ország egyesítésére. A választási kampány erősen polarizálta az országot. Meggyőződésem, hogy az osztrák demokraták elég érettek ahhoz, hogy képesek legyenek együttműködni. Ez lesz az új elnök első feladata. Az elnök, az állampolgárok és az érintett politikai erők közös kihívása, hogy törekedjenek a kölcsönös tiszteletre és a felelősségre. A választáson való magas részvételi arány megmutatja az osztrákok megbecsülését az államfői hivatal iránt és az új elnöktől azt várják, hogy képviselje az országot a népek családjában. A választás második fordulójának szoros eredménye miatt fontos lesz, hogy az új elnök inkább azt képviselje, ami összeköt, semmint ami elválaszt bennünket”, majd „Isten áldását kérte Ausztria új köztársasági elnökére a bécsi bíboros-érsek” – olvassuk a Kathpress osztrák katolikus hírügynökségnek adott nyilatkozatában.