Négyszer annyian utaznak el pihenni pünkösdkor, mint egy átlagos hosszú hétvégén. Ezt mondta a szallas.hu ügyvezetője a köztévén. Szigetvári József szerint a tavalyi számokkal összehasonlítva az idén 20 százalékkal többen foglaltak le szállást. Ilyenkor elsősorban a fürdővárosokat keresik, illetve kiemelkedő az érdeklődés az úgynevezett programturizmus iránti is. Az emberek jellemzően két napot töltenek távol otthonuktól, és átlagosan 40 ezer forintot költenek – tette hozzá.