„Szent Ferenc Cimebue-tól Caravaggio-ig” Egy kiállítás nyomában – P. Vértesaljai László jegyzete

„Tiszteletreméltó Ferenc atyánk abban az időben, miután Bevagna-ban a madaraknak prédikált, fáradhatatlanul járta a városokat és a falvakat és mindenütt hintegette az áldás magvait. Így jutott el többek között Ascoli Picenoba is. Mikor rendes szokásához híven itt is elragadó hévvel hirdette Isten igéjét, a Magasságbeli jobbjának változásából jóformán az egész népet áhítat és kegyelem utáni sóvárgás fogta el, hogy az emberek szinte egymást taposták, csakhogy láthassák és hallgassák őt. Akkoriban nem kevesebb, mint harminc ember – klerikus és laikus vegyesen – vette fel kezéből a szent szerzet ruháját. Olyan nagy volt a férfiak és asszonyok bizalma és áhítata Isten szentje iránt, hogy boldognak mondotta magát az, aki akárcsak a ruhája szegélyét érinthette. Ha valamely városban megjelent, örvendezett a papság, zúgtak a harangok, ujjongtak a férfiak, örültek a nők, tapsoltak a gyermekek, és gyakran zöld gallyakkal kezükben s énekszóval ajkukon, vonultak eléje. Megjelenésére megszégyenült a gonosz eretnekség, felmagasztosult az egyház hite, a hívők örömükben hangos kiáltásokban törtek ki, az eretnekek ellenben elrejtőztek. Az életszentség jelei ugyanis olyan szembetűnően mutatkoztak rajta, hogy senki sem mert vitába szállni vele, mert a sokaság tekintete rajta függött” – olvassuk Celanoi Tamás ferences szerzetes Szent Ferenc-ről szóló „Vita prima”, Első Életrajzában, melyet IX. Gergely pápa – a Poverello halála után két évvel, 1228-ban történt szentté avatásakor – kért tőle, és amit személyes tapasztalatok alapján is, fél év alatt gyorsan megírt. Francesco Ascoli Piceno-i útjára 1215-ben, tavaly éppen 800 esztendeje került sor. Tavaly, amikor a Poverello nevét tisztelettel magára öltő új pápa meghirdette az irgalmasság jubileumát, Ascoli Piceno városa elhatározta, hogy kiállítással tiszteleg Szent Ferenc előtt, akit a korai ferences források szerint ilyen nagy kitüntető bizalommal és hatékony válasszal sehol másutt nem fogadtak. Harmincan beléptek az éppen csak megalapított rendbe. Figyelmesen olvasom Celano szövegét: „örvendezett a papság, ujjongtak a férfiak…”. Köztük az a harminc férfi, aki a Szóra, valójában Ferencen keresztül Isten Szavára, kilépett az addigi megszokott életkeretéből és az Úr nyomába szegődött. Hogy asszonyok és gyermekek örvendenek tiszta szívvel, az valahogy természetes, de a papság és a férfiak ilyen belső megmozdulása – mélyen elgondolkodtat.  És hitelesít is. Valami olyan  igaznak, olyan hitelesnek kellett történnie, mely átsugárzik a veszendő századokon és ami utat talál ma is az emberszívig. Ez a titok vonzott engem is a Szent nyomába, Ascoli Piceno városi múzeumába.

Persze megnéztem a kiállítást Cimabue Porziuncula-ból való ősi Ferenc képétől Caravaggio két Poverello vásznáig. És közben figyeltem Margarito d’Arezzo, Crivelli, Tiziano, Cola d’Amatrice, Barocci, Simone de Magistris, Pomarancio, Carrocci, Orazio Gentileschi, Guido Reni, Guercino, Pietro da Cortona, Magnasco Szent Ferenc képeire. A vásznak majd mind a közelből valók, Marche tartomány templomaiból és múzeumaiból.

A kiállítás előtt végigjártam a várost, azokat a templomokat főként, melyek – mint a San Rufino Assisiben – már álltak Ferenc idejében is. Alig győztem egyiket a másik után becserkészni. Ősi, románkori templomok ezek, egyike-másika felújításra vár, de a fallal körülvett és két folyó átkarolta óváros Isten-házai úgy 100-150 méterre állnak egymástól. Templom tehát volt bőven akkor is, mi hiányzott mégis? Az a Jézus, akit a Poverello vitt oda, saját kis megfáradt testével, nem is annyira vonzó külsejével. Képeket nézek róla, ez a látszat most fontos, hiszen az üzenetet valahogy odavitte és átadta. A szóbeli hiteles önarckép, mert szavakkal megfestette ám magát, így hangzik tőle: „Quella gallina sono io, piccolo di statura, bruno di colorito – Az a kotlós én vagyok, termetre alacsony, színre barnácska”. A kiállításon hosszan megállok Cimabue képe előtt. Hasonló az Assisi bazilika altemplomában a Maestà-n látható Francesco arcképpel. Biztosan nem az vonzotta a kortársakat, amit láttak, hanem ami megszólalt belőle, de még inkább, amit magából sugárzott. Ízes só volt, lobogó lámpás ez a Ferenc, hogy a fél világ utána rohant.

A kiállításhoz a legközelebbi templom a San Gregorio Magno, Nagy Szent Gergely temploma. Állt már Krisztus korában is, mint egy Ízisz szentély és éppen a bencés pápa kérésére alakították át a régi pogány templomot Krisztus-egyházzá a 7. században. Falai még eredetiek, kilátszik az opus reticolatum római mintázata, homlokzatba pedig beépítették az egykori korinthusi oszlopfőket. Belül a hajóban a századok freskói elpusztultak. Ám ami maradt, az beszédes. Balra középen egy pilléren Ferenc prédikál a bevagnai madaraknak. Ezt tudták Ascoli népei is, kérték, hogy fessék meg ezt a témát. Ki tudja hogyan, még a festés közben, talán hirtelen ötletre, a Szent lábához, a madarak közé kuporodik egy ember, maga Ascoli Piceno népe és áhítattal néz föl a Poverellore. Megrendítő! Ha valaki hitelesen szól Jézusról, pláne ha hozzá ő maga a hiteles Jézus, akkor az mindig megrendítő! Bencés, ferences, vagy világi kiadásban. Teljesen mindegy! Jézus a fontos. És amire a kiállítás képei rámutatnak, szintén sokatmondó. Ezek a sebek, a stigmák! Ferenc, amikor a rend már erős lett és úgy tűnt, nélküle is megy neki, egyre inkább befelé fordult és elkezdett hátrafelé és fölfelé menni. Ő is hegyre ment, mint Jézusa. Spontán tette ezt, nem tudatosan. Érezte, hogy amit akart és ami lett, az szétvált. A forráshoz tért, oda hátrált vissza és La Verna hegyének szédítő sziklás meredélyén az Úr odaadja neki a legszemélyesebbet, szenvedésének szent jegyeit. Nos, ezt érezte meg a világ később, ezt szemlélték rajta a századok és most Ferenc pápára gondolok, aki a nevét tőle kölcsönözte. Ennek a jezsuita pápának is szólnak a Jézus-Ferenc sebek. Ha valaki nagyon, igazán, tényleg komolyan veszi Jézust, biztos belesebesedik. Mert nem értik valahogy. Meglehet, valahol a könnyű fehér ruha alatt sebek formálódnak, és fájhat is neki, hiszen csak egyet akar, Jézust. Ahogy Szent Ferenc. Nem a sarutlanság, nem a lyukas cipő számít, sem a filléres kvarcóra. De Jézus Szíve, az egész lelkülete, sőt maga a Lelke, az igen!

Szent Ferenc, Assisi és Umbria, Ascoli Piceno Szegénykéje! Téríts minket a te jó Uradhoz, úgy bújjunk hozzád, mint Bevagna madarai és add érezni, mint az ascoli piceno-iak, hogy Jézus közelében vagyunk!