Szentmisét mutatott be Ferenc pápa Svédországban a Swedbank stadionban mely apostoli utazásának egyik utolsó programja volt. A Szentatya homíliájában mindenszentek ünnepéről is beszélt. Elmondta, hogy ez az emlékezés napja, a szentség ünnepét üljük. Hozzátette, hogy ez a szentség nem a nagy tettekben mutatkozik meg, hanem a mindennapokban. Ugyanis ez a szentség a szeretetből áll, mely másoknak adja önmagát. Az evangéliumi szakasz kapcsán a pápa kiemelte, hogy a boldog mondások Krisztust írják körül. Közülük a szelídséget emelte ki, mely egységet teremt köztünk és közel visz Jézushoz. A pápa végül arra azt mondta, hogy kérjük együtt a kegyelmet, fogadjuk hívő lélekkel a meghívást és dolgozzunk, hogy mindezt meg is tudjuk valósítani. A szentmise után Ferenc pápa megköszönte, hogy ellátogathatott az országba, majd köszöntötte a jelen lévőket, végül pedig elimádkozta az Úrangyalát. A Szentatya repülőgépe fél egykor indult vissza Rómába ahová 4 óra után érkezett meg.
[flowplayer id=”29158″]