Szeptemberben újra sztrájkolnak

Egész napos sztrájkot hirdetett a közszolgálati dolgozók szakszervezete szeptember 14-ére. Ezt jelentette be az érdekvédelmi szervezet elnöke. Boros Péterné elmondta: a szakszervezet bruttó 30 százalékos illetménynövelést követel az önkormányzati köztisztviselők számára 2016 októberétől. Június 22-én már figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak amiatt, hogy mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből több mint 24 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. Akkor több mint ötven polgármesteri hivatalban tartottak kétórás munkabeszüntetést, a mostani tiltakozás azonban már egész napos lesz és az egész országra kiterjed. Az elnöke egyébként eredményesnek nevezte a júniusi sztrájkot, azt mondta: a dolgozók 15 százaléka vett benne részt, és mintegy ezer olyan ember támogatta őket, aki a sztrájktörvény előírásai miatt nem sztrájkolhatott.

[flowplayer id=”22264″]