Listát küldött a tiltott élelmiszerekről az iskolaigazgatóknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A körlevélben a tiltólistás termékek mellett azt is leírták, hogy milyen következményekkel jár, ha egy iskolai büfében mégis ilyeneket árusítanak. Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy a büféknek változtatniuk kell, és nem adhatják el a jövőben a túlcukrozott, vagy mesterséges adalékokkal ellátott ételeket és italokat, mert azok káros hatással lehetnek a gyerekek fejlődésére. Szerinte ugyanis senki sem szeretné, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. A magyar felnőttek 30 százaléka ugyanis túlsúlyos, vagy elhízott és a gyerekek között is egyre többen küzdenek túlsúllyal. A fiúk közül például minden ötödik, a lányok közül pedig minden negyedik már 7 évesen túlsúlyos. A több iskolai büfét üzemeltető Schvets Zsolt pedig azt mondta: az egészséges életmódra nevelést kényszerrel nem lehet megvalósítani, folyamatosan kell megpróbálni a gyerekeket rávenni arra, hogy egészséges termékeket vásároljanak.
[flowplayer id=”53614″]