Találkozás a mapuche indiánokkal

Chilei programjának második napján Ferenc pápa a Santiagótól délre, mintegy 600 km-re fekvő Temuco városába repült, hogy ott találkozzon az egykori bennszülött lakossággal, zömmel a mapuche indiánokkal. A pápa beszédében így fogalmazott: Jézus az evangéliumban az Atyját kéri, hogy mindnyájan egy legyenek, egységet kér. Ez az egység ajándék, amit kérni kell a föld és fiai javáért. Majd így folytatta: figyelmesnek kell lenni arra a lehetséges kísértésre, mely a gyökerétől beszennyezi Isten adományát. Ezen kísértések egyike a hamis szinonimák. Az egyik legnagyobb kísértés összekeveri az egységet az egyformasággal. Jézus nem azt kéri az Atyjától, hogy mindenki azonos legyen, mert az egység nem semlegesíti, vagy nem hallgattatja el a különbségeket. Az egység nem kierőszakolt integráció látszata, de nem is egy harmonizált peremre szorítás. A Föld gazdagsága abból a tényből születik, hogy mindenki megosztja a saját gazdagságát a többiekkel. Soha nem válik fojtogató egyformasággá, mely az erősebbek fölényéből ered, de nem is elkülönülés, mely nem ismeri el mások jóságát. A Jézus által kért és ajánlott egység abban áll, hogy minden nép és minden kultúra odaadja a sajátját ennek az áldott földnek. Minden erővel törekedni kell az egységet szolgáló párbeszédre – zárta homíliáját Ferenc pápa a chilei bennszülött népcsoportok előtt bemutatott szentmise során.

[flowplayer id=”68142″]