Tisztújítás a Jobbiknál

Egy elnökkel, egy elnökhelyettessel és hat alelnökkel áll fel a Jobbik országos elnöksége – erről döntöttek szombaton, Budapesten. Az ellenzéki párt tisztújító kongresszusát követő sajtótájékoztatón Jakab Péter szóvivő megerősítette, hogy a küldöttek Sneider Tamást elnöknek, Gyöngyösi Mártont elnökhelyettesnek választották. Előbbi a szavazatok 54, utóbbi közel 83 százalékát kapta. Az alelnöki tisztséget a következő két évben Bana Tibor, Stummer János, Hegedűs Lorántné, Z. Kárpát Dániel, Apáti István és Volner János tölti be. Sneider Tamás, a párt új elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Jobbik szociálisan érzékeny néppárt lesz. Ezt úgy írta le, hogy a társadalmi igazságtalanságokat kívánják majd orvosolni. Hangsúlyozta, hogy nem fognak letérni a néppárti irányvonalról, és szerinte színes egyéniségekből álló elnökség jött létre, amely „talán soha nem volt ilyen jó”.

[flowplayer id=”78097″]