Ezen a héten az ország 219 településén, ezen belül hat fővárosi kerületben, összesen 75 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás – tájékoztatta a programot koordináló Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. Mukics Dániel emlékeztetett: a tizedik hete tartó program során országszerte eddig 297 ezer hektárnyi területen, 854 településen gyérítették a rovarokat a szakemberek. Hétfőtől a főváros mellett, a Dráva mentén, a Szigetközben, Szolnok térségében és a Velence-tó környékén irtanak. Hozzátette, hogy a gyérítés hatékonyságát entomológusok, rovartannal foglalkozó szakértők ellenőrzik. Ahol a permetezés pedig nem volt eredményes, ott a kivitelezők megismétlik az eljárást.
[flowplayer id=”81747″]