Történelmi látogatás

Recep Tayyip Erdogan török vezető lesz az első török államfő, aki hatvanöt év elteltével Görögországba látogat – írta csütörtökön egy török napilap. A látogatásra „a következő napokban” kerül sor. Hakan Cavusoglu török miniszterelnök-helyettes elmondta: a látogatást Törökország kezdeményezte és az a célja, hogy Ankara és Athén kapcsolatai magasabb szintre emelkedjenek. Leszögezte: Törökország jó szándékú és őszinte együttműködésre törekszik. Továbbá kiemelte: a görögök és a törökök szomszédok, amin nem tudnak változtatni, Görögország és Törökország vagy együttműködik és a térség két erős országává válik vagy továbbra is viszálykodik – fogalmazott. A két ország viszonya egyébként azután vált különösen feszültté, hogy a görög igazságszolgáltatás az év elején megtagadta azoknak a török katonáknak a kiadatását, akik a tavaly július 16-i török puccskísérlet kudarcát követően menekültek helikopterrel Görögországba.

[flowplayer id=”63724″]