Tüntetés a Brexit ellen

Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak a hétvégén Londonban a brit EU-tagság megszűnése ellen, illetve azért, hogy legalább a Brexit feltételrendszeréről újabb népszavazás dönthessen. A hatalmas megmozdulást a People’s Vote – A nép voksa – nevű kampánycsoport szervezte, amely tavasszal alakult ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők részvételével az újabb népszavazás kiharcolására. A csoport júniusban, az EU-tagságról tartott népszavazás második évfordulóján már tartott egy tömegdemonstrációt, amelyen hozzávetőleg százezren vettek részt. A mostani tüntetésre azonban a szervezet saját becslései szerint ennek a tömegnek a sokszorosa gyűlt össze. A rendezvényt biztosító aktivisták helyszíni számításait idézve azt közölték, hogy a résztvevők száma 570 ezer lehetett. A menetet egyébként Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere vezette. Aki a demonstráción kijelentette, hogy ez a menet a jövőért szólt, azokért a fiatalokért, akiknek hangja a 2016-os népszavazáson nem hallatszott.

[flowplayer id=”89298″]