Új offenzívát indítottak az iraki kormányerők az Iszlám Állam ellen. Most Tell-Affar várost támadják az iraki hadsereg erői. Az ország miniszterelnöke azt közölte, hogy vasárnap hajnalban indították a város felszabadítására irányuló támadást. Úgy fogalmazott: az Iszlám Államnak nincs más választása, mint hogy megadja magát, vagy meghal a Moszultól 70 kilométerre nyugatra fekvő városért vívott harcban. Tell-Afar egyébként a dzsihadisták utolsó erőssége a Szíriával határos térségben. Az iraki kormányerők júniusban vágták el az Iszlám Állam más területeitől. Katonai források szerint mintegy kétezer harcedzett fegyveres lehet a városban. Korábban Moszult a hadsereg kilenc hónap alatt szabadította fel az Egyesült Államok vezette külföldi koalíció támogatásával. Az Iszlám Államnak pedig még Tell-Afaron kívül erősségei vannak Irak területén Kirkuk és al-Anbár tartományokban is.
[flowplayer id=”54315″]