Újabb helyen mutatták ki a vírust

Megerősítette az afrikai sertéspestis jelenlétét a Román Állategészségügyi Hatóság a Bihar megyei Kiskereki település egyik kis létszámú házisertés-állományában. A kitörés körül felállított 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet Magyarországra, Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik. Az érintett területen azonban sertést nem tartanak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján. A közlemény szerint a román hatóság a vírust július 13-án mutatta ki az érintett területen. Kiemelték, hogy az eset miatt a román és a magyar Állategészségügyi Szolgálat szakemberei a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtették. Az afrikai sertéspestis – amely nem azonos a klasszikus sertéspestissel – az emberre nem veszélyes.