Ellentámadást indított az Iszlám Állam a kezén lévő észak-szíriai Manbídzs várost körbevevő amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erők ellen. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint az IÁ három falut foglalt vissza. A milícia három hete zárta szinte teljesen körbe Manbídzs városát, megfigyelők arra számítottak, hogy hamarosan behatolnak a városba. A hadműveleteket irányító katonai tanács vezetője korábban azt mondta, hogy a város elleni támadás várat még magára mert az egész várost aláaknázták a dzsihadisták. Most már 2 kilométerre voltak a város központjától, de a dzsihadisták ellentámadása miatt meghátrálni kényszerültek. Korábbi hírek szerint a dzsihadisták Rakka tartományból is kiüldözték a hadsereget.