Ünnepi szentmise a Szent Márton év alkalmából

A Szent Márton év alkalmából a Pannonhalmi Főapátságba látogatott és ünnepi szentmisét mutatott be Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Elnöke. Homíliájában a megosztottság megszüntetésének fontosságáról szólt. Elmondta, hogy ma is tanúi vagyunk annak, hogy az Isten nélküli lét tragédiát, megosztottságot hoz. A szentmise után bemutatták az Emlékév alkalmából a Magyar Posta által tervezett különleges Szent Márton bélyeget és borítékot. Majd megnyitották az Osztás 10×10 kiállítást mely egy interaktív tér, amit a zarándokok is kipróbálhatnak. Szombaton is folytatódnak a programok egy történelmi verseny döntőjével melyre a Kárpát-medence 206 iskolájából 300 csapat, összesen 900 diák jelentkezett. A pannonhalmi döntőbe 10 vidéki gimnázium csapata jutott be, ők vetélkednek meg egymással március 19-én.