Már idén szeptemberben eltörölhetik a harmadik-negyedik osztályosok számára kötelező tartós tankönyveket is, ezt írja a Magyar Nemzet a 2017. évi költségvetés módosító javaslatára hivatkozva. Az Emmi korábban a takarékoskodással érvelt a tartós tankönyvek bevezetése mellett, ez azonban azzal járt, hogy az alig iskolába kerülő gyerekek nem írhattak bele a tankönyvekbe, nem húzhattak alá fontos szövegrészleteket. A tankönyveket a lehető legjobb állapotban kellett megőrizni, hogy azokat a következő évfolyam gyerekei is használhassák. Az elvet azonban a gyakorlat nem igazolta, ezért idén februárban hivatalosan is kivezették az első és második évfolyamokról.
[flowplayer id=”47236″]