Végső búcsú Joachim Meisner bíborostól

Végső búcsút vettek Joachim Meisner bíborostól, nyugalmazott kölni érsektől július 15-én a kölni dómban. A július 5-én elhunyt főpásztorért utóda, Rainer Maria Woelki bíboros mutatott be szentmisét, melyen Erdő Péter bíboros mondott homíliát. Elmondta, hogy hogyan ismerte meg Meisner bíborost, majd arról beszélt, hogy pasztorális magatartását közvetlenség, a gyermekek, a fiatalok, a szegények és az idegenek felé való nyitottság jellemezte. Gyakorlatias érzékkel megáldott, dinamikus, nyíltszívű pásztor volt, aki szenvedélyesen kereste és szerette a krisztusi tanítást és az igazságot. Erdő Péter végül megköszönte Meisner bíborosnak, hogy hitével és életével olyan tanúságot tett, amely értékes örökség mindannyiunk számára. A gyászmisén elhangzott Ferenc pápa üzenete és XVI. Benedek emeritus pápa levele is. Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy Joachim Meisner mély hitből fakadó buzgósággal állt mind a nyugat-, mind a kelet-európai emberek mellett. XVI. Benedek pedig levélben leírta, hogy mély megrendüléssel fogadta a hírt, mert előző nap még beszéltek egymással telefonon. Majd örömét fejezte ki, hogy a kölni érsek élete utolsó éveiben megtanulta az elengedést, és derűben, bizonyosságban élhetett. Benedek pápa szerint Ő egyike volt azoknak a pásztoroknak, akikre nagy szüksége van az Egyháznak, hogy teljes határozottsággal a hitből élve és gondolkodva szálljanak szembe a korszellemmel.

[flowplayer id=”51240″]