XVI Benedek pápa pappá szentelése elött
„XVI. Benedek nyugalmazott pápa június 28-án ünnepli papszentelése 65. évfordulóját az Apostoli Palota Kelemen termében Ferenc pápa jelenlétében” – adta hírül kedden a Joseph Ratzinger Vatikáni Alapítvány.
„Nem uralkodni akarunk rajtatok hiteteken keresztül, hanem inkább örömötökben szeretnénk közreműködni” – Pál apostol második korintusi levelének első fejezete huszonnegyedik verse állt az 1951. június 29-én felszentelt fiatal Joseph Ratzinger újmisés szentképén, mint papi jelmondata. Michael von Faulhaber müncheni bíboros-érsek szentelte pappá az akkor 24 éves tehetséges fiatalembert.
A tervezett június végi ünnepség során XVI. Benedeket megajándékozzák egy Festschrift-tel, vagyis egy az erre alkalomra megjelentetett könyvvel, melybe felkért személyek írtak emlékeket értekezéseket.
„Több mint 40-en voltunk kandidátusok, a papszentelésre jelöltek, akiket egyenként szólítottak ki a szentelés során, és amire az «adsum», itt vagyok választ adtuk. Abban a pillanatban, amikor az idős érsek a kezeit a szentelés során a fejemre tette, egy madárka, talán egy pacsirta szállt fel a főoltárról és egy örömteli énekbe fogott. Olyan volt ez számomra, mintha azt mondta volna: «Jól van, menj tovább az igaz úton!» – írja Ratzinger bíboros emlékirataiban. Vele együtt szentelték fel bátyját, Georgot is.
Georg és Joseph Ratzinger első miséjükön
A papszentelésük 65. évfordulóját megélt pápák közt van XIII. Leó, aki 1902-ben ünnepelte jubileumát.