Az osztrák katolikus püspökök véleménye szerint az élethez kell támogatást nyújtani nem pedig az öngyilkossághoz

Az osztrák katolikus püspökök arra sarkallták a hatóságokat, hogy az emberek életéhez nyújtsanak támogatást, ne pedig az öngyilkosságukhoz.

A püspökök azután adtak ki egy nyilatkozatot, hogy június elsején a legfelsőbb bíróság határozatában dekriminalizálta a támogatott öngyilkosságot.

Az osztrák egyház által szervezett Élet Napjára kiadott öt oldalas üzenetükben írták: „a halál az élet része, a gyilkosság viszont nem az. Ezért a támogatott öngyilkosságra sohasem szabad az egészségügyi ellátás részeként gondolnunk.”

December 11-én hozott döntésében az alkotmánybíróság amellett érvelt, hogy az ország büntetőjoga alkotmányellenes, mivel a támogatott öngyilkosság büntetése sérti az önrendelkezéshez való jogot. Utasították a kormányt, hogy 2021-ben oldja fel a tiltást.

Az öngyilkosságban való segédkezés jelenleg legfeljebb öt év börtönbüntetéssel sújtható.

A határozat idején Franz Lackner érsek, az Osztrák Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt mondta, hogy a döntés alapvető „kulturális szakadást” jelöl.

A Catholic News Agency német nyelvű partnere, a CNA Deutsch cikke szerint, a püspökök keddi nyilatkozatukban az állampolgárok védelmére szólították fel a törvényhozás tagjait. Kitértek az öngyilkosság megelőzésére tett törekvések kiszélesítésére, a harmadik fél általi nyomásgyakorlás korlátozására és arra, hogy garantálják a megtagadás lehetőségét lelkiismereti okokra hivatkozva.

Mint írták: „amikor krízishelyzetekkel, elviselhetetlen fájdalommal és a halál közeledtének valóságával találjuk szembe magunkat, akkor tűnnek fel az önrendelkezéshez való jog határai”.

Önámítás azt gondolnunk, hogy mindig minden pillanatban teljesen és mindentől függetlenül rendelkezhetünk saját magunk felett. Ahogy az alkotmánybíróság is bevallotta, a tapasztalataink különböző dolgokra tanítanak minket; szükségünk van egymásra! Az ember társas lény és mindig is szüksége lesz a körülötte élők véleményére és elvárásaira.”

Ausztria egy megközelítőleg kilencmillió lelket számláló ország, melynek közös határa van Csehországgal, Szlovákiával, Magyarországgal, Szlovéniával, Olaszországgal, Svájccal, Liechtensteinnel és Németországgal.

2020. szeptemberében a Hittani Kongregáció újra megerősítette az egyház tanításait, miszerint az eutanázia és a támogatott öngyilkosság bűnnek számít.

Azóta az említett tevékenységek támogatói több európai országban is teret nyertek.

A portugál parlament februárban fogadott el egy törvénytervezetet, amely engedélyezte volna az eutanáziát, de Marcelo Rebelo de Sousa elnök megvétózta.

Ugyancsak februárban történt, hogy katolikus vezetők és emberjogi aktivisták aggodalmukat fejezték ki egy olyan törvénytervezettel szemben, amely az orvosi támogatással végrehajtható öngyilkosságot legalizálná Írországban.

Szintén ebben az időszakban, a német Szövetségi Alkotmánybíróság, alkotmányellenességre hivatkozva, helyezte hatályon kívül a német büntetőtörvénykönyv „öngyilkosságban való üzletszerű közreműködés” büntethetőségéről szóló szakaszát.

Márciusban a spanyol törvényhozás törvényileg legalizálta az eutanáziát és a támogatott öngyilkosságot. Ezzel Spanyolország lett Európa negyedik országa, ahol legális ez a gyakorlat. A másik három: Hollandia, Belgium és Luxemburg.

Eközben egy képviselő ismét előterjesztette a támogatott öngyilkosság legalizálásának kérdését a Lordok Házában, amely az Egyesült Királyság parlamentjének felsőháza.

Üzenetükben az osztrák püspökök leírták: „a haldoklókkal folytatott megszámlálhatatlan beszélgetéseinkből tudjuk, hogy az élet utolsó szakasza különleges áldás. Előfordulhatnak fontos találkozók és a megbékélés pillanatai is lehetségesek.”

Továbbá, ha az öngyilkosság lehetőségét széleskörűen hirdetik, azzal nyomást helyeznek azokra, akik a természetes haláluk pillanatáig szeretnének élni és ehhez szükségük van mások segítségére.”

Az eutanázia veszedelmes logikáját követve nekik is lehetőségük nyílna „mindentől függetlenül” véget vetni az életüknek.”

 

Forrás: https://www.catholicnewsagency.com/news/247865/austrias-catholic-bishops-provide-assistance-to-live-not-assistance-to-suicide

Kép: Shutterstock.